A mezőgazdasági támogatási rendszerek jelentős része a termelők igen kis százalékához jut el. A részlegesen megvalósított rendszerváltás eredményeként a volt termelőszövetkezetek átalakulásakor sokszor olyanok tettek szert jelentős földtulajdonra, akik jövőképében nem az ágazat foglalkoztatási szempontjai vagy az egészséges élelmiszer előállítás volt a cél, hanem a vagyonszerzés. Ennek eredményeként a több ezer hektáros nagygazdák politikai érdekérvényesítő képessége megnőtt, a támogatási rendszereket lobby-eszközökkel a maguk gazdálkodási méretéhez igazítják, mialatt kisgazdálkodók sokasága hagyta abba gazdálkodását, így a mezőgazdaság foglalkoztató ereje kritikusan lecsökkent.

Helyre kell állítani a kistermelők esélyeit, a támogatási rendszernek azt kell ösztönöznie, hogy minél nagyobb számban tudjon a vidéki népesség megélni a mezőgazdaságból, és meg kell szüntetni, mérsékelni kell a sok száz, több ezer hektáros gazdák támogatását, ha az nem párosul komoly foglalkoztató hatással. Azokat a támogatási formákat is szükséges megszüntetni, melyek nem az ország gazdasági önfenntartó képességét erősítik. Az állami vagyonnal gazdálkodók támogatási rendszerét teljes mértékben átláthatóvá kell tenni, fel kell számolni az állam „egyik zsebből a másikba” jellegű termőföld hasznosítási stratégiáját.

Az LMP azt gondolja, hogy a támogatási rendszereknek azt a célt kell szolgálniuk, hogy az a kistermelőket, családi gazdaságokat, biogazdálkodókat, illetve a közvetlenül helyi piacra termelőket segítse, így a támogatás ne extraprofitot képezzen, hanem egy eszköz legyen, amely csökkenti a piaci esélyegyenlőtlenséget. Segíteni kell a támogatási rendszerek által az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítását, a foglalkoztatást, s nem szabad engedni, hogy a vidéki népesség leszakadása folytatódjon. A támogatási rendszerekkel támogatni kell az összefogást, a termelési és értékesítési közösségek létrejöttét, a kis szövetkezeti összefogást!